Összes oldalmegjelenítés

2013. március 14., csütörtök

Selyemképek, visszhangok - silk paintings

Előfordul, hogy a selyemképeimről írnak valamit a sajtóban, és még az is előfordul, hogy a cikket nem én írom :-)
Az első írásban az szerepel, hogy hogyan feszítem ki a selymet a festéshez - teljesen logikus dolog, hiszen a nedves festéktől megereszkedik az anyag, és festeni igazán csak feszes felületen érdemes. Különben meglöttyed és minden festékes lesz. A gumiszalagok viszont állandóan feszesen tartják a selymet. Kizárt, hogy ez nekem jutott volna először az eszembe, annyira kézenfekvő ötlet, mindenesetre a Praktikások találmányként díjazták.
Praktika Magazin, 2004.április
A 2009-ben a Tető Galériában tartott kiállításomról is írtak. De nem csak újságírók voltak, hanem filmet is készített a Tv2. Fel akarták venni, hogy hogyan festek, ezért kellett egy plusz mandalát festenem a szemük láttára, meg hogy hogy megyek haza (mármint édesanyámhoz, mert neki nagy nappalija van, viszont a saját lakásom olyan kicsi, hogy oda már nem fért volna be a stáb), vagyis többször is haza kellett mennem anyuhoz, mire jó lett a felvétel, plusz a drukk miatt majdnem beletörtem a kulcsot a kapu zárjába...
Újbuda, 2009. április 22.

Ludove Noviny, 2009. április 16.
Ezt pedig a Postás újságban írták:
Postás, 2009. június 9.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.