Összes oldalmegjelenítés

2014. március 16., vasárnap

Mozaik a fürdőszobában

Görbe falra egyenesen csempét rakni: művészet. A burkoló egészen zseniálisan megoldotta, de úgy voltam vele, hogy ha beletervezek némi girlandot, akkor a fal eredendő bérházi csálésága nem lesz szembetűnő. Összegyűjtöttem tehát mindenféle színű csempe töredéket (végül már beépített embereim voltak az építkezési áruházban) aztán szívós munkával felrakosgattam őket. Akkurátusan, csemperagasztóval, végül pedig kifugáztam.
Íme az eredmény :-)






Szidónia néni szekrénye - the wardrobe' metamorphosis

Szerény méretű, és még annál is szerényebb költségvetéssel berendezett kis lakásom egyik gyöngyszeme Szidónia néni szekrénye. Így hívták ismerősöm néhai nagymamáját, akitől - két vicces szállító segítségével - hozzám került a lepusztult szocreál bútordarab.
Mit mondjak, a szekrény némi felújításra szorult, először is ki kellett belőle lakoltatnom a pókokat... aztán lecsiszoltam róla a repedezett lakkot, a hátára bútorlapot szögeztem, arra három polcot - fontos minden helyet kihasználni. Aztán saroklécet szögeltem fel, átkentem az egészet lenolajkencével, lefestettem, lakkoztam, a jin-jang jel pedig Tiffany-üvegezéssel készült.
A végeredmény, azt hiszem, eléggé egyéni lett.